2011. augusztus 25., csütörtök

BARACKDZSEM


Nem most történt a befőzés, de elmaradt a bemutató. Még júl. elején felhívott a barátnőm, nem akarok-e sárgabarack lekvárt eltenni, csak le kell szedni.
természetesen a hónap egyik legmelegebb napján mentem, de nem bántam meg. Egy szép nagy kosár barackkal tértem haza. Másnap reggel már korán reggel talpon voltam, és hajrá, nekifogtam.
Az előkészítés után - mosás, hibás darabok kivágása, magtalanítás, stb - zutty a fazékba a cukorral együtt, marékkal jól összetörtem őket, nem húztam le a héját és forrásig főztem. Akkor bele a dzsemfixet, a megadott ideig főztem, forrón bele a már előkészített üvegekbe, néhány percig fejre állítottam őket és mehettek pihenni a száraz dunsztba. Egy kicsi kimaradt, de nem sokáig árválkodott az üvegben.

Így néznek ki:

Kipróbáltam

Már nagyon sok helyen olvastam, hogy sült húsok mellé chutney-t / csátni / kínáltak. Mindig furdalta az oldalamat, milyen lehet. Utána néztem a neten és nagyon sok fajtát találtam belőle, Indiából származik és különböző zöldségekből, gyümölcsökből készül, kicsit savanykás, csípős mártás féleség.
Az én tetszésemet a szilvás nyerte el, de nem mertem egyszerre sokat csinálni, hátha nem teszik a családnak.
HOZZÁVALÓK:
1 kg szilva,
2 ek. olívaolaj
6 gerezd fokhagyma
2 nagy fej lilahagyma
csilipaprika / ízlés szerint /
 1 dl vörösbor
fehér borecet  A receptben 7 dl liter van, de borzasztóan savanyú lett / én átjavítottam 3-4 dl-re
400 gr barna cukor
2 tk só1tk szagfűszeg
1-2 rúd fahéj
1 tk bors
2 babérlevél.

ELKÉSZÍTÉS:
A fűszereket teatojásba tettem, a hagymákat az olajon megdinsztelem, majd hozzáteszem a feldarabolt szilvát. Kicsit összerottyantom, majd beleteszem az ecetet, bort,a csilit, a cukrot, sót és főzőm. Sűrűn kevergetni, oda ne kapja. Mivel én úgy jártam, hogy sok lett az ecet - legalább is nekem nagyon savanyú volt, nem győztem még cukrozni - többször is megkóstoltam. A csili miatt is, mert nálunk van, aki nem szereti az erőset. Már egy jó ideje főztem, majd leszűrtem és a szilvát összeturmixoltam, visszatettem a lébe és összeforraltam..
Azonmód forrón üvegekbe raktam, lezárás után fejre állítottam kb. 10percig, majd mentek a száraz dunsztba.
A hűtőben sokáig eláll, de egy pici szalicillel a tetején a kamrában is tárolható télire. Több üveggel lett belőle, bébi-ételes üvegekbe raktam, de már ajándékba is lement néhány darab.
Nekem nagyon ízlett, bár egy picit lehetett volna erősebb.
A család kritikája még várat magára, majd ha mindenki haza jön - valamilyen ünnepre, vagy közös ebédre -.
Íme az eredmény:

2011. augusztus 10., szerda

Növényeink

Még nincs vége a nyárnak, vannak akik most mennek nyaralni. Ilyenkor mindig gond,  "Mi is legyen a virágokkal?" Az egyik heti lap böngészése közben találtam ezt a cikket.


Balkonnövények:
1. Árnyékoljunk. Rögzíthetünk föléjük lepedővásznat vagy nádrolót. ha ezt nem tudjuk megoldani, szedjünk borostyánlevelet és borítsuk be a balkonláda földjét.
2. A balkonnövényeknek több vízre van szükségük ezért nagyobb kannákba, ill. vödrökbe készítsük nekik oda a vizet. A spárgás/cipőfűzős módszer jól működik - egyik vége a vízben, másik beledugva a földbe -, de lehet néhány méternyi dréncsövet beszerezni - kertészeti szakáruházból -, amelyen keresztül egyenletesen jut el a víz a virág gyökereihez és nem elhanyagolandó szempont, hogy jövőre is használható.
Szobanövények:
1. Az elutazás  előtt 1-2 nappal süllyesszük a mozgatható cserepeket egy vödör állott vízbe úgy, hogy hogy a cserép pereméig érjen a víz. A föld egy-két óra múlva telítődik vízzel. Ezután emeljük ki a cserepet, burkoljuk be alufóliával úgy, hogy a növény szára szabadon maradjon.Ezzel megakadályozzuk, hogy a nedvesség elpárologjon.
2. Szórjunk rostos tőzeget a műanyag ládába és eresszünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Egy fél nap alatt a tőzeg a sokszorosára duzzad. Ebbe a nedves tőzegágyba helyezzük a cserepeket. A növények a cserép kifolyónyílásán veszik fel a vizet.

2011. augusztus 3., szerda

Megfogadom Szilvi tanácsát és ismét beírom a játékot, mert így nem tudtok belenézni, ahogy először feltettem.
Játék Ajne oldalán:

http://ajne-gyongy.blogspot.com/


2011. július 25., hétfő


JÁTÉK-GAME-SPIEL

Remélem így már mások számára is elérhető a bejegyzésem.
Köszönöm a tanácsot